Vers
Talán majd egyszer
Bárcsak láthatnám már, igazi arcukat,
Vajon mi vezérli, kegyetlen harcukat,
Mi az, ami hajtja őket olyan nagyon,
Talán a becsület, vagy inkább a vagyon,
Mindenki ádáz hadban áll, mindenkivel,
Ámde van, aki éppen küzd könnyeivel,
Siratja azt, ami már régen elveszett,
És azt, aki adott szavakat megszegett,
Eltűnőben van, mit úgy hívnak, emberség,
Higgyétek el, nem mi vagyunk az ellenség,
Mi jók, vagy rosszak, de mégis a nép vagyunk,
Mikor virrad fel már végre a mi napunk,
Mikor veti már ránk jótékony sugarát,
És ki kapja meg, kiérdemelt jutalmát,
Majd, ha derű kopog, mindenki ajtaján,
És, ha lesz majd étel, mindenki asztalán,
Ha élhetünk, emberhez méltó életet,
És, ha ott fönt is vallják, ezt a nézetet,
Majd eljön az a szép világ, de csak akkor,
Ha eltűnik az a sok hitvány kalandor,
Ám ez még, csak egy naiv ábrándnak tűnik,
Rossz érzés, ami egyre ritkábban szűnik,
Bennem azért még él, az a halvány remény,
Küzdelmük nem önző, inkább nemes erény,
Nem az lesz a cél, hogy magukat megszedik,
Majd, ha a becsület felülkerekedik.