Vers

Felszín alatt


Itt egy modern, misztikus alvilág,
Hol nem sarjad sem fű, sem kisvirág,
Ahol soha még nem pirkadt a nap,
Csak a remény van, talán majd holnap,

Nappal megfordul itt sok-sok lélek,
Utazók, kik a felszínen élnek,
Áradnak, mint vér az ereimben,
Ámde éjjel kihalt, embertelen,

Azért néhányan mégiscsak lakják,
Ezen falak őket befogadták,
Megvadult, letaszított Istenek,
Kik saját szemükbe port hintenek,

Nincs kék ég, szárnyaló, szabad madár,
Önmaguk rabjai, kattan a zár,
Kábultan, céltalan, kitaszítva,
Lelkükből a reményt kiszakítva,

Fogva tart a derengő félhomály,
Nem látszik kiút, csak kietlen táj,
A fényes múlt már rég leáldozott,
A most megfakult, s lett átkozott,

Csak húz egyre lejjebb a sötétség,
Elfeledik azt is, kik voltak rég,
Kikről csak alig szólnak krónikák,
Ez egy modern, misztikus alvilág.

2019. Április 03.