Vers
színjátszó szakkör
premierre készül a társulat, már nagy az izgalom,
úgy hírlik a direktor szigorú, nincs benne irgalom,
végig nézve jelöltjeit, mindenkit gyengének talált,
a válogatás végén, öntelten mindenkit elkaszált,
végül az instruktor a főszerepet magára osztja,
megannyi tehetséget a lehetőségtől megfosztja,
gondolta, hogy ez lesz az áttörés, a nagy alakítás,
ámde nem érkezett meg a várva várt drámai hatás,
keménykezű rendező, ez vagyok, gondolja magáról,
egy másodrangú dublőr, akit csak saját maga sztárol,
egyszer erősködik, máskor hisztis, mint egy primadonna,
a világnak jókora sztárallűr jeleit mutatja,
pedig ott a kisujjában, mindennek a csínja-bínja,
időnként meg az övé a világ valamennyi kínja,
ha valami nem sikerül, kifogás akad mindenre,
erre megesküszik, meg arra is, ha kell, az Istenre,
és itt a nagyjelenet, már majdnem a pokol tornáca,
ez meg itt, a jelek szerint csak egy szánalmas pojáca,
fergeteges, dicső tetteket szeretne vinni véghez,
néha ez vezet ostoba, eszelős viselkedéshez,
alapos, gondosan betanult szerep is mindhiába,
még, ha a mindenható nevét is foglalta imába,
mindössze csak egy nyomorult, ócska statiszta, semmi más,
ez egy szánalmas komédiába fulladt előadás.