Vers
Beteg társadalom
A senkik, mások akarnak lenni, mint akik,
gondolják, hogy így majd biztos lesznek valakik,
De másnak lenni önmagában igen kevés,
ez bizony az igazságtól való rettegés,
A másság álarca mögé bújva rettegnek,
néhány válogatott komplexustól szenvednek,
Van, ki erősnek mutatja gyenge jellemét,
és csillogónak silány, megfakul szellemét,
Bizonytalan? Én magácskát majd coacholom,
fizessen csak jó sokat, kiskezét csókolom,
Edzésben tartott hazugságok és átverés,
emberi aukció, indul az árverés,
Kitartás nincs, viszont a kitartott rengeteg,
kérés nélkül magukról ódákat zengenek,
Mint egy nagyon különös, idegen náció,
és lassan felnő egy új degeneráció,
Tehetség nincs, a nagyképűség tudnám mire,
némelyik használhatatlan, nem jó semmire,
Mondják az okosok, ők a jövő záloga,
sajnálom, de ez inkább a rettegés foka,
Szégyen a tisztesség, ám becstelennek lenni,
kifizetődőbb, mint valaha, trendi? … ennyi?
A cél szentesít? … azért még maradt becsület?
Vagy ez már egy kifosztott, felperzselt terület?
A munka fáraszt, árt egy alibi embernek,
ha más nincs, akkor elmehet influenszernek,
Mert véleményvezérre szükség van, ő egy kincs,
utat mutat a nyájnak, saját gondolat nincs,
Depresszió, és önképzavar? Igen zavar!
a fejekben káosz, óriási zűrzavar!
Hogy egy fiú álma, ő inkább lyukas lenne,
néhány lány viszont, inkább pöcsöt növesztene,
A tartalom már rég nem fontos, csak a forma,
mára már ez lett az új társadalmi norma,
Nem baj, ha belül üres, mindegy, csak szép legyen,
tegye, ami a dolga, csinálja ügyesen,
Önjelölt sztárok, pénzért kaphatók mindenre,
nem baj, ha nincs pénzed, majd megveszed hitelre,
Az érték, nem mérték, a szemét eladható,
csomagold be szépen, mindenki becsapható,
Okos lett a világ, ám elhülyült az ember,
a vagyon irányít, mint tanítványt a mester,
Orrodnál fogva vezet leejtős utadon,
nincsen eszközöd, mely fogna ezen urakon.