Vers
Karácsony tájékán
Szentestéhez közeledvén,
most, a tájat hó borítja,
A ródlizó gyerekeknek,
fagy az arcot pirosítja,
Hógolyóznak, csapatokban,
jó hangosan nevetgélnek,
A gondtalan gyermeklétben,
csak úgy, örülnek a télnek,
Néha, ez a kevés elég,
a boldogság oly felhőtlen,
Felejtik a nélkülözést,
gyógyír lehet sok rossz ellen,
Nem vágynak, másra, se többre,
elfogadják mijük csak van,
Lelkük ezerszer gazdagabb,
hiába járnak rongyokban,
Néha megállnak, ránéznek,
szeretett szülői házra,
Szívük hevesebben dobban,
az áldott ünnepre várva,
Édes szüle kipillantott,
szoba meghitt melegéből,
Jégvirág csillan, huzatos
ablakaik szegletéből,
Pillantásuk találkozik,
és átjárja a szeretet,
Ünnepélyesség a szívben,
könny önti el a szemeket,
Hívja Őket, jönnek hamar,
az Angyalka is közel jár,
Csengőszó még nem hallatszik,
mire a gyermek várva vár,
Az asztalon a szegényes,
mégis ünnepi ételek,
Mind, csendesen imádkoznak,
pedig már nagyon éhesek,
Szoba sarkában fenyőfa,
ráaggatva dió, alma,
Fa alatt, kézzel készített
ajándékok kicsiny halma,
Vacsora végén felállnak,
a fenyőfa mellé lépnek,
Csengettyű szól, Angyalka jő,
a legszebb napja az évnek,
Kevés játék, annál nagyobb
becsben tartva, óvják, féltik,
Szemükben csillog áhítat,
és a hála lángja fénylik.