Vers
Ember-Élet
Előbb volt, az EMBER,
Istent kérdi egyszer,
Miért van egyedül,
Szomorú legbelül,
Az Úr, így megszánja,
Lesz, oldalbordája,
És teremti a Nőt,
Mind közül, az elsőt,
Teremtve ÉLET-et,
Szerelmes képzetet,
Társához rendelve,
Őhozzá vezetve,
Párja, vakon várta,
Karjait széttárta,
Átölelték egymást,
Nem ismerve gátlást,
Mi lelket láncolna,
Nem volt, e világba,
Mily egyszerű minden,
Hazugság még nincsen,
De jön majd, idővel,
Együtt jár jövővel,
Sorsukat rendezik,
Mi tiszta, elveszik,
Édenkert rejtekén,
Kertjüknek közepén,
Áll tudásnak fája,
Gyümölcsével várja,
Ki eddig bűntelen,
Igézi szüntelen,
Teremtő óva int,
De, a Nő rálegyint,
Ő, ki bűnbe esik,
Tiltott termést eszik,
Párja is kóstolja,
Nincsen baj, gondolja,
Ám felnyílik szemük,
Ez lett a végzetük,
Kígyó, meg az alma,
Sorsukat uralta,
Csábítás mézédes,
A döntés végleges,
Édenből kiűzve,
Fejüket leszegve,
Bánattal, örömmel,
Ketté tört lélekkel,
Mégis, egymást védve,
Foggal, és körömmel,
Feloldozást várva,
Tettét, rég megbánva,
Tán egyszer üdvözül,
Első, a Nők közül.